hirdetés
Simple vásárlói tájékoztató







Szösszenetek

itt vagy: Eropolis > Belváros > Blog > ninive

hirdetés

Ha elfelejtetted a jelszavad...
Ha még nem vagy tag...

Írd meg az életed, írd meg a mai napod! Volt ma szex? Jó volt? Mi volt a jó benne és mi hiányzott? Mi húzott fel a legjobban ma? S minek örültél? Mi volt a legérdekesebb ma Eropolisban? Hát a külvilágban mi történt? Inkább a főnököddel vagy inkább a szomszédoddal feküdnél le? Vagy egyikkel sem?
Ha te is szeretnél blogot, örömpolgárnak kell lenned!


ninive blogja


Szösszenetek
Ami éppen foglalkoztat.

Szívesen beszélgetek olyanokkal, akik hasonlóan gondolkoznak, de akik nem, velük is. 

A párbeszéd sokat segít(ett) önmagam megértéséhez, elfogadásához. Nem baj ha nem egyformán látjuk a világot, attól még forog, és izgalmassá teszi a sokféle ember, ha kellő tisztelettel és toleranciával közelítünk egymáshoz :-)

*Mint bárkiakárkivalaki, a hasonló értékrenddel bírókkal ismerkedem, beszélgetek.   

Továbbá a "hajtűdobáló", a hergelő, a képgyűjtő, a levelezgető, a nyilvánosan nyáladzó, a toborzó, az ítélkező, az indiszkrét, a beazonosítható személyről bármint posztoló, legyen az bármilyen férfi, vagy nő, nem létezik számomra. Megkérem őket, ne "süllyedjenek le a szintemre" többé, hiszen nem kötelező olvasmány, amit minden kényszeres kommentelőnek elemezni kellene.

A gondolataimmal szalmabábozókat kicsinyesen, szeszélyesen  törlöm, akkor is, ha ezzel állítólagos "személyi/állampolgári jogokat sértek".  A diszlájkolás megtisztelő, ha a személyeskedés elmarad, és pont elegendő.
*


Újabb dilemma
#11 (2019-09-02 22:39:33)

...

Nemrég megint kaptam néhány kedves levelet, amelyekben arra biztatnak, írjak...

Régi, publikálatlan történet is akad még szép számmal, de született néhány új is, a hosszú lábadozásom alatti kalandokból merítve élményt.

Az első volt a "RendhagyÓ".

https://www.eropolis.hu/city/blog/ninive/5/  

Szeretek írni, ha még élne a régi amatőr irodalmi oldal, talán megint  ott tenném, de feloszlott, és a tagok, is szétszéledtek. Maradt néhány barát, és mostanra idősebb mentor. 

Megint újabb dilemmával szembesültem, ilyenkor le kell írnom, vagy elmondanom valakinek. 

Meséltem már az itteni négy  év alatt kialakult  cinkos kapcsolataimról, és a beszélgetéseimről is  néhány potenciális partnerrel, akik időnként becsúsztak.  Kivétel nélkül vállalható, és érdekes emberek, akikkel jól érzem magam.  De...

Valami mindig hiányzik, vagy túl sok, vagy kevés, ami  lehet a potencia,  szabadidő, vagy csupán mást akarunk egy ilyen kapcsolattól.
Volt olyan, akit azért kellett leválasztani, mert többet akart, és nem értette meg, hogy most nem célom a komoly kapcsolat.

Véleményem szerint a nagy kor, társadalmi, kulturális, szexuális igénybeli különbségek ellenére létrejött kalandok, emlékezetes liezonok maradhatnak, ha a vágyak mégis belesodornak.

Az egyetlen férfi, akivel  hosszabb ideig tartott a forró, kizárólagos  monogám szeretői viszonyom, (pechemre ő is) családalapítás előtt áll még, és  közel húsz évvel fiatalabb nálam. Úgy védekeztem ellene ( önmagam ellen), hogy a második hónapban  beiktattam még egyet. És pár hónappal később még egyet...   Őt, már három éve az általam generált szélnek eresztettem. Maradtak páran,  be-  ki- is vitorláztak néhányan.

Amikor megoszlik a vágy, a szeretet, nem fáj úgy. 

Szépen megtanultam imádni  őket, és időnként elhajtani. "Navigare necesse est" -  Harminc felett már ideje lehorgonyozni szép lassan, de én már felszedtem a vasmacskát, és szabadon szelhetem a tavat, vagy óceánt,  hagyva, hogy a fuvallatok, esetleg hurrikánok új tájakra sodorjanak.  Megengedhetem magamnak, hogy időnként ismeretlen, mégis ismerős vizekre vetődjek, de már megváltoztak a viszonyok.  Nincs számonkérés, hiszti, ultimátum. Van türelmetlen-türelem, elfogadás, elengedés. A kompromisszum kölcsönös, és korrekt, nem kényszer.

A szűrőm finomítása következtében egyre kevesebb az új aspiráns. Élvezem, hogy időnként felbukkannak titánjaim,  mert "bevillantam, és jó lenne megint összebújni, borozni, együtt tölteni pár napot, éjszakát, vagy többet, de ha nekem szottyan kedvem velük rosszalkodni, szinte mindig találunk közös nevezőt  

Tudod, az ember elszokhat a partnerkapcsolattól,  az intimitás szüneteltethető, amikor megváltozik az élethelyzet, a szexet is hibernálhatjuk, csak minél hosszabb az idő annál  bizonytalanabb a visszatérés. Nem érdemes, összezárt lábbal várni, a legnagyobb Ő-re, mert azt a férfit, akit megálmodunk, nem sűrűn mutatják be egy társaságban,  nem köszön ránk az utcán naponta, és a szórakozóhelyen, vagy buliban sem mindig ő kér fel táncolni.  

Amikor idetévedtem, úgy terveztem, mint talán a legtöbben, hogy majd találok valakit, és reméltem, hogy a netes ismerkedés eszköz lesz számomra, amely kinyitja a kaput arra a világra, amelyről azt hittem már nem az enyém, olyan régen bezártam. 

Az itt megismert férfiak és nők ráébresztettek arra, hogy világi élet is pezseg. Pláne látom most, hogy túl vagyok az első eropoliszos  találkozón, ahol nagyon szimpatikus emberekkel töltöttem el pár órát. Rengeteget nevettünk, jó volt hallani a történeteiket, és észrevenni hogy mennyire fontosak egymás számára is.  Eddig nem láttam így, ilyen közelről. 

Az éteren túl, ugyanúgy a felszín alatt zajlanak a számomra érdekes események mint a lila-városban, csupán nehezebb észrevenni a jeleket, és nehezebb küldeni is azokat. Itt mindenki tudja, hogy valamilyen hiány generálta vágy miatt vagyunk itt. Odakint ez nem látszik, de fokozatosan edzettem receptoraimat,  beletanultam a gyakran alig érzékelhető, máskor nyilvánvaló adások vételébe, és a  régi énem is visszamerészkedett.

Nyár derekán mindenki dolgozik, aki éppen nem nyaral. Családomban,  ismerőseim közül, egyedül  én erősítettem  a  semmittevők táborát négy teljes hónapra, így amikor már bátran  mászkálhattam volna, akkor déltájban ritkán akadt sétapartnerem, akivel  egy kellemes kertes teraszon elidőzhettem volna, a balkon helyett. Néha valamelyik gyermekem, máskor, egy ismerős kísért el, de többnyire egyedül ültem  be az előírt gyógytorna, és séta után ebédelni, vagy egy jegeskávéra. Nem szeretek bámészkodni, ezért ilyenkor viszem magammal az epub könyvtáramat.  Élvezve a kellemes szellő és napsütés simogatását amit nélkülöztem  hosszú időre.  Aznap éppen Bukowskival randizva észre sem vettem a felettem magasló árnyékot. 
- Szép napot! Megengedi, hogy leüljek?  - Megnyerő kellemes külsejű negyven feletti férfi mosolygott rám. Csodálkozva intettem  szemben lévő székre szótlanul.  A  mankómat gyorsan, de feltűnően arrébb helyezve jeleztem, hogy nem ismerkedési szándékkal szólózom.  

- Ne szabadkozzon - Már-már vigyorogva ült le, és folyamatosan mondta - Itt dolgozom a szemközti irodaházban, és figyelemmel kísértem önt már két hete.  Ma észrevettem,  hogy eldobta egyik támaszát, és  bátorkodom meghívni arra, amiért most egyedül jött ide.
Nem akartam pofátlanul ebédet rendelni, pedig éhes voltam, így a jegeskávé mellett voksoltam, ami felér egy étkezéssel is.
Meglepett,  hogy a "a három  fiatal testőrt, és a hercegnőt "  milyen részletgazdagon írta le emlékezetből,  ezért büszkén mutattam be neki népes családomat. 

Már  nem ülök be mindennap,  már nincs szükségem pihenésre séta után,  már csak akkor jövök, ha megbeszéljük. Letudtam egy járás maratont, a szexteszten is túl vagyok  (sajnálatomra nem vele), mert bár sokat sétálunk, beszélgetünk,  néha elakad a szavunk, de a pár perces csendek, csak közelebb terelnek egymáshoz. A rengeteg közös érdeklődési felület ellenére, mégis  az ismerkedés fázisában rekedtünk. Szívem szerint felpörgetném  az eseményeket, de az életben nem a szex a központi téma. 

Ilyesmi nem fordult velem elő nagyon régen. Szólítottak ugyan már meg szórakozóhelyen is, utcán is időnként érdekes szituációk alakultak ki,  de hárítottam. Tartok attól, hogy rossz ómen lehet az, hogy több, mint harminc éve,  az első és egyben utolsó ex-férjemet is  így ismertem meg. 
A 86-os a busszal jártunk dolgozni mindketten, egy időben.  Reggelente mindig frissen, és vidáman indultam el,  mert szerettem a csodás panorámát,  a Gellért hegyet, a Várat,  a Halászbástyát, és a a másik oldalon a Dunát. A munkámban is mindennap új kihívásoknak kellett megfelelnem, amit felettébb élveztem.   Ha volt hely beültem az ablak mellé, hol egyik, hol másik oldalon. Csak egyszer vettem észre, hogy a tekintetemet fürkészi a jóképű férfi, és azzal a sokak számára ismerős, akaratlanul  szégyenlős mosollyal fordultam el, amit a félreérthetetlen tekintete váltott ki belőlem. Aznap  elfelejtett leszállni a munkahelyénél, hogy elmondhassa, szépnek talál, és üljünk be valahova, megbeszélni, hogy régóta figyel, mert a szomszéd házban lakik, és hazáig követett is egyszer.  
 
Nem tudom, vajon most mondjam el újdonsült, de már nem ifjú titánomnak, hogy milyen vagyok valójában,  vagy még várjak-e (és mennyit). Az is megfordult a fejemben, hogy a kedvéért lezárok mindent,  amitől azért tartok, mert  a nyitott, cinkos kapcsolataim segítettek a lábadozás buktatóit  is elkerülni, és hiányoznának.

Fiatalkoromban gyakorlott hídégetőként, profi főnix effektusokat produkáltam,  ha döntéseim következményei,  vagy tőlem független események az életem átszervezését igényelték, de a szenvedélyért is.  Mára ez is változott. Már/még nem szeretnék elhamarkodottan lépni, és azt sem  nem tudhatom, meddig jutunk el. Bármi esélyes, mert vonzódom hozzá annyira, hogy... Az is kérdéses, hogy ha elmondom neki, nem fog-e elfordulni tőlem, vagy éppen ezért, esetleg ennek ellenére marad mellettem.

Szerencsére nemsokára  nemcsak az itthonról beküldhető, vagy a telefonon is gyorsan elvégezhető könnyebb feladatokat látom el, hanem újra kimehetek "terepre" is, ezért kevesebb időm jut majd ilyesmiken rugózni, talán az lesz a legjobb, ha hagyom  őt  gombolyítani az ismerkedés fonalát, és amikor terítékre kerül a szex, akkor tájékoztatom. Addig pedig tovább találkozunk,  de a cinkosaimmal sem szakítok, hiszen nem jelezte még azt, hogy mit is szeretne tőlem, velem. 

Ez az újabb dilemma, talán az elsőt is übereli, segít megoldani.

https://www.eropolis.hu/city/blog/ninive/3/  

...

Nincs hozzászólás. |

Függelék
#10 (2019-08-31 08:30:53)

...
Érett gyümölcs(öd) lennék a fádon...nem tartva a (le)pottyanástól...  
...

(intuíció)

Nincs hozzászólás. |

Szubjektív
#9 (2019-08-25 23:27:44)

Meghatottan, könnyes szemmel  olvastam a legutóbbi hatalmas bölcsességet,  miszerint pontosan kétszer annyit érünk, mint a férfiak, mert gyermeket szülünk. 

Szerencsés vagyok, büszkén kidülleszthetem a mellemet, de vajon az  a nő,  akinek nem lehet gyermeke,   örömmel olvas ekkora butaságot? 

Elképzelem az anyát "duplát érni, aki két óvodással hagyta ott egy új szerelemért a férjét. Barátunk,  emberfeletti erővel terelgette  gyermekeit. Húsz évvel később, pár kiló fuxszal gyarapodva került elő az asszony valahonnan a tengerentúlról  és most unalmában már szeretne unokázni...  
De a cégvezető anyuka javára is alanyi jogon billen ám a mérleg, aki az egyetemi tanár nemzőre bízta az újszülöttjét a háztartással együtt, és szaladt vissza  a karriert építeni. 

Csodás lehet ilyen fantasztikus értékrenddel élni, de  ha a feleannyit érő hímnemű egyed nem adja minden porontyomhoz azt az egy-egy hiányzó sejtet,  cseszhettem volna a fene értékes termékenységemet.
Mellesleg, imádtam a terhességeim minden pillanatát, a szülések fájdalmát, a nonstop gályát,  és ha tehettem volna, egy egész focicsapatot is pottyantok, mert elsősorban ezért a csodáért szeretem, hogy nőnek születtem. 

És, hogy ki vagyok, és mennyit érek?

Gyermekeimnek egyetlen, barátaimnak valaki, ismerőseimnek egy, aki... 
Sok-milliárdnak senki és semmi, és nem is akarok más lenni.

8 hozzászólás |

Játék és kísérlet
#8 (2019-08-03 13:38:37)

...

Megosztottam egy fotót pár órára. 
Igénytelen. A fények sem, jók, meg a kompozíció sem. 
Csípőre tett kéz,  has kitol, szétvetett láb.  Az a felkapom a csipkét, mert nekem olyan is van.  Vörös-fekete ribancos szett, bordó túsarkúval. 

Játszottunk. Közönségesdit.    
Néha kell az is . Ugye?    

Nem arról van szó, hogy kinek tetszett a fotó, hanem arról, hogy volt-e valaki, aki ki merte mondani, hogy előnytelen, és nem is jó, még játéknak sem. 

4 hozzászólás |

"Szomorú vasárnap"
#6 (2019-07-08 16:03:52)

 ...
Néhány szubjektív gondolat a poliamoriáról, hamár téma a blogokban,  és ehhez kapcsolódik egy dal is, amit a zenés fórumban láttam,   amelynek én az eredetijét szerettem. 

https://www.youtube.com/watch?v=EjpAohE6Jv4

AZ érintettségem ugyan személyes, de ezt a részét már tíz éve ki(s)írtam magamból, amikor aktuális volt.  Rengeteg segítséget kaptam művészektől, akik között többen éltek   ilyen "életformában". Ők, és később a dalra épülő film döbbentett rá, hogy a valóságban ez nehezen működik, részben mert,  kevesen képesek kezelni, részben, mert nem mindig valódi, gyakran, csak a hiány generálja.

Hol kezdődik a szerelem, hol ér véget, és a mélységében is mekkora különbségek lehetnek? 

Úgy gondolom - cinikusságom ellenére - hogy sokan vagyunk, akik minden szeretőnkbe beleszeretünk egy kicsit, vagy nagyon. Imádom őket. Nem zavar , hogy mással is jól érzik magukat, mert amikor velem vannak, akkor kizárólagosnak érzem magam. Nem akarok velük élni, csupán szeretni és élvezni azt, amit adhatunk egymásnak a körülményeinkhez igazítva.
De! 
Abban a mély szerelmi kapcsolatban, ahol minden percben együtt lennék a férfivel és megvakulnék minden másikra, önző módon megőrülnék, ha ő más nőt is kívánna.   Kétlem, hogy szerencsém lesz újra megélni ilyesmit, de a mostani helyzetemhez nem is "illene akkora észvesztés. 

Talán a legtöbben, ha elveszítik, vagy nem találják az igazit, kompromisszummal kötnek "szövetséget", és képtelenek megmaradni egy partner mellett, mert mindig hiányzik az  a plusz, amire vágynak. A másik nem tudja, de érzi, hogy valami nem teljes. A "csaló", pedig megideologizálja az állapotot, mert érzi, hogy nem ott van, ahol lenni szeretne, de valamennyire jó, hogy itt lehet, ahol van, mert sehol nem lenni nagyon rossz. Szereti is a partnerét, de nem úúúgy.  Ilyenkor több szerelmet is ápolhat titokban. Ha kiderül, borulhat minden, vagy a másik inkább "osztozik", mintsem elveszítse őt.  A társ is nyithat jobb esetben, vagy tűr.  De akad önző poliamor, aki a partnereitől kizárólagosságot vár(na) el. Gyakori, hogy kérés nélkül is megkapja, ha minden szerelmét boldoggá teszi. (Szerintem a valódi poliamorok olyan szenvedélyesek, hogy képesek erre) 
  
Nem pejoratívan említem a "csalót", mert emberi, hogy keressük a boldogságot, akár (nem mindig tudatosan) a mások boldogtalansága, fájdalma árán is.  Sokunknak vannak olyan titkai a múltban , vagy a jelenben amelyekre nem vagyunk büszkék.

A film érdekes.  A  poliamoriában élő hármas története,  ahol a férfiak végülis boldogok és elégedettek lennének ha... De ez bonyolultabb, nem is ez a fő mondanivalója, csupán erre asszociáltam. 
 
https://www.youtube.com/watch?v=Vn87maUQxOM  

... 
 !kep:https://lh3.googleusercontent.com/-922tRFSxlug/TWzaNFTmr0I/AAAAAAAACAw/_aKwSDgYovU/s1600/gloomys.jpg 

5 hozzászólás |

RendhagyÓ
#5 (2019-07-04 08:26:07)

Lassan két hónapja ismét kényszer-pihenőre vont a természet. Hasonlóan, mint amikor ide kerültem pár éve,  de most más a profil és hosszabb lesz a lábadozás. Persze ezért is magamat okolhatom, mert most sem vettem elég komolyan az intő jeleket, de jó kezekbe kerültem szerencsére, ami kompenzálja felelőtlenségemet. A család, a munkatársak,  és a barátok támogatása  is motivál a kitartásra, türelemre.

Az első ciklusom eredménye, mint már ismeritek is, több kellemes partner és néhány barát.

Ilyenkor pótolom a kimaradt filmeket, könyveket, és ha telítődöm, itt kapcsolok privit. Csibészeimet szabadságoltam, bár jól esik az érdeklődésük, az enyém  másfelé kalandozik. 
 
A mostani parkolópályám, kicsit más dimenziót nyitott meg számomra, és olyan izgalmas, eleinte csetes, majd szóbeli beszélgetéseket eredményezett, amelyekre már nem számítottam, valamint egy ígéretes partnert, akit nem tántorított el jelenlegi, állapotom.

Volt már első randitok kórházban?

Az illető, elvetemült kortárs , számomra  minden tekintetben ideális férfi. Nem várta meg, hogy csúcsformámat visszanyerjem, addig győzködött, ameddig beleegyeztem, a látogatásba.   Képzeljétek el, amint két mankóval, sortban és pólóban vele tettem meg első nagyobb sétámat a légkondicionált büféig.  Annyira elfáradtam, hogy még a víz is kivert a gyengeségtől, elvégre csupán kilenc napja műtöttek, de a kényelmes bőrfotelben a közel két órás kávézós beszélgetéstől új erőre kaptam, és mindketten éreztük, valami jó kezdődik számunkra ott, és akkor.

Csibészeim előtt szégyelltem volna magam ilyen gyengén, de ő más volt. Erőt , empátiát, türelmet, és ami meglepett vágyat is sugárzott. Visszakísért a részlegemre, és találtunk egy elhagyatott hűvös folyosót, ahol a kémiateszt is abszolút pozitív eredménnyel zárult, mert addigra olyan erősnek éreztem magam, mint a műtét előtt.

1 hozzászólás |

Köszönet
#4 (2019-05-19 09:22:11)

...

Lehet, hogy rövid ideig szimpatikus voltál.
Lehet, hogy megmozgattál bennem valamit. 
Akkor, és egy ideig.

Tudtál a kapcsolataimról, nem ígértem semmit, mert magam sem tudtam még, hogy valódi vonzalom amit érzek irántad, vagy az akkori hiányom által generált vágyamat tükröztem rád.

Elmúlt .
Azóta megtalált az, akit kerestem.

Te vajon hány lányt kívántál meg, és léptél tovább, mert elillant a vonzalmad, vagy felébredtél mellette, és nem értetted mit keresel ott?

Most bosszút állsz, és diszkréten mesélsz rólam? 

Nem értelek, de köszönöm, mert igazoltad, hogy jól döntöttem.
Nincs helyed mellettem.   

...

12 hozzászólás |

Dilemma
#3 (2019-05-04 10:46:01)

.
A prózai dolgokra nem szánok több energiát, a lírai még várólistán, most következzen a humán részem része,  a jelenem, és a közelmúltam dilemmái közül az éppen aktuális.

Amióta eszemet tudom, fontos, hogy a fehérnemű harmonizáljon a ruhával, ahogyan a táska , kabát, kesztyű, cipő, sál. Ékszerek minimalizálva. Fontos az összhang, minden együtt, alkalomhoz illően. 
Az erotikus viselet valahogy hidegen hagyott fiatal koromban, mert mindig olyan partnereim voltak, akiket nem az hozott lázba.

Az első szeretőm miatt  viszont elkezdtem gyűjteni a szexi ruhákat, cipőket, harisnyákat, kiegészítőket. Több színben, nyitottak, zártak, testharisnyák, bodyk, stb.   Megszállottá váltam, a neten rendeltem, de néha szexshopba is betértem gátlástalanul válogatni. Felettébb élveztem gyűjteni, hordani, és azt is, hogy tetszik neki.

Azután jöttek az ifjak. 
Talán két hónapja találkozgattunk. Mindig készültem. Új szexi rucikkal, kellékekkel, de akkor döbbentem rá, hogy felesleges volt minden igyekezetem,  amikor munka közben hívott egyikük, hogy arra jár, ahol dolgozom, és odajön értem.

Nyár volt. Egy mintás pamutruhát viseltem, szolid csipkés fehérnemű alatta, helyes kis pántos szandál.  Semmi extra.  
Első reakcióm az volt, hogy ne jöjjön ,  ami kiakasztotta. Szabadkoztam, nincs nálam semmi, mire ő :  "Na és?  Holnap reggelig nem is lesz szükséged semmire, csak rám."

Ennek több, mint három éve.  Azóta, rendszeresek a tervezett, és spontán liezonok is,  a ritkább fél órástól a gyakoribb egész éjszakásig.

Mostanra minden alkalommal rossz elválni azzal a tudattal, hogy talán ez volt az utolsó, mert közben megtalálja a leendő feleségét. 

Már sok lányt "túléltem", és a próbálkozásait megbeszéljük, elmondom, mit gondolok.  Eleinte nem éreztem semmit, de újabban néha elképzelem a magas, férfias, sportos testét, a fiatal formásan husis lánnyal.   A  zöldszemű szörny kezd szórakozni velem.  Igen. Egy lány, aki több, mint húsz évvel fiatalabb, üde, friss, aki nem képes megadni neki azt amit én, de mégis tud valamit, amit én már nem.   Egyszerre sajnálom őt is, magamat is, és szégyellem magam. Persze lehet, hogy ő is felejtős,  mint a többi lány volt, csupán én látok bele többet. 
Nem érzem ugyan, hogy csökkenne az érdeklődése irányomban, de mégis, talán bekövetkezhet, amitől féltem, hogy el kellene engednem. Erről írtam legelső bejegyzésemben, amit szintén ő inspirált. Ő, aki az egyik kedvenc csibészem. Ő, akivel először éltem át azt, ami hosszú ideje hiányzott az életemből. Ő, aki elsőként repített oda, ahova tartozom. Kinevet, amikor megkérdezem, hogy  mi a fenét akar, egy húsz évvel idősebbtől. A válaszai tették helyre a kissé megtépázott önértékelésemet. A vágya, tüze, pedig oltja szomjamat. 

Részlet:
"Ha nem telepszünk a férfira, nem kérdezünk olyat, amit nem szeretnénk hallani sok örömünk lehet benne.
Ne felejtsük, a fiatalembernek saját korosztályából is van társasága, előbb utóbb összegabalyodhat valakivel. Sokan képtelenek ebben a korban a monogámiára, no meg "még fel kell falni a világot"  Nem baj! Ha helyén kezeljük. Sokkal kiegyensúlyozottabban mosolygósabban élhetjük életünket. 
Ha nem hívogatjuk, írogatunk rá percenként, ha kivárjuk, jönni fog, hiszen nyomot hagytunk benne. Neki sem könnyű feldolgozni, hogy idősebb nőtől kapja meg azt, amire vágyik. 

Örüljünk minden együtt töltött percnek. S ha úgy dönt valaki, elég, már másra vágyik, akkor mosollyal az arcunkon engedjük el, hiszen kaptunk valamit, talán adhattunk is és ezek az emlékek megmaradnak nekünk."   

Eleinte ketten voltak.  Pár hét különbséggel találtak meg itt. Úgy éreztem, azért kell a másik, hogy ne kerüljek túl közel egyikükhöz se. Azután szinte egyszerre utaztak el hosszabb időre, és jött a harmadik, negyedik... Mindegyikük adott valamit, és adnak újra , meg újra.  

Brr... Ez leírva durva. Megélve pedig már természetes.
Már nem szégyellem, és rajtatok kívül nem tudják sokan. 
Nem ideologizálom meg, mert itt vagytok páran, akik megértitek.  Ez jó, és talán azt is, hogy  olyan jó néha rosszalkodni gátlástalanul, ésatöbbi...
 
Voltak próbálkozásaim, 45 felettiekkel, de kudarc. Mindig visszatértem a fiataljaimhoz.  

Utoljára, pár napja voltam nála.  
Most ott tartok, hogy nem tudom elengedjem-e már, vagy várjam meg , hogy ő maradjon el, hogy addig élvezhessem, azt a tüzet, potenciát, kedvességet, amit kapok tőle , ameddig ő úgy érzi szüksége van rám?

ELőfordul, hogy a szentimentális énem kerekedik felül,  és azt gondolom, esélyt kel adni nekik, és nemet mondani, de pár óra múlva már, ó nem, igenis jogom van élvezni, azt amit ő ad nekem, és igyekszem, hogy  ne vegye észre, amit érzek.

14 hozzászólás |

Feltöltve
#1 (2019-04-25 15:10:08)

Örömmel tapasztalom, hogy  Lilaváros földjén, a paraziták elszaporodásának ellenére is akad kuriózum, így számomra ismét megér 1900 Ft-ot fél évre a korlátlan levelezés, beszélgetés, de legtöbbször nincs időm másra, mint pár perces villanásokra. 

Idővel a fórumom is újra megnyílik,  a régi spontán blogbejegyzéseim is visszakerülnek majd, picit újragondolva, tömörítve, aktualizálva, de szunnyadnak, nem posztolt történetek, gondolatok is a fiók mélyén.

Most az egyik  dilemmámat osztom meg.

Sosem értettem, miért nem való a versek megosztása, vagy művészetekről beszélgetni, egy szex oldalon.

Érzésem szerint, gyakran pont a művészeti alkotások fejezik ki a legjobban helyettünk  az érzelmeinket, érzéseinket, vágyainkat, vívódásainkat.  

Amikor bakfis koromban valamilyen buta ártatlan játék következményeképpen egy  gazella termetű hölgy élsportoló vőlegényének az ágyában találtam magam úgy négy évre, megértettem Karinthyt .
“Lehet-e barátság férfi és nő között, és ha igen, miért nem?”
Nem illettünk össze, de megadta az önbizalmat, amelyben a bűntudat is nagy szerepet kapott. A telt formáimat  az ő segítségével fogadtam el. Sokáig zavart, hogy a melleim nagyobbak, és pocim is van, de ő megmutatta a szebbnél szebb Rubens, Boucher, Renoir festményeket. Mesélt az evolúcióról, és  a tüze, vágya, szerelme eloszlatta a kételyeimet.

Pár évvel később,  egyik mentorom küldte el nekem Heltai Vallomását. Akkor döbbentem rá húsz évesen, hogy nem játszhatok a férfiakkal, nem adhatok nekik reményt, hogy mindig vigyáznom kell, arra,  hogy soha ne értsen senki félre. 

"Legyen lelkének egy barátja
kivel csevegni élvezet
de ez az őrült, ez a mamlasz
ez a barát nem én leszek."  

Oscar Wilde-ot, egy kedves fiú mutatta meg. Nagyon vonzódtam hozzá, de ő az unokabátyámat szemelte ki. Sokat sírtam, és hetekbe telt, ameddig feldolgoztam , majd elfogadtam, az addig bűnnek tudott érzelmeket.  

Ki ne emlékezne Anna Kareninára, Tatjánára, Mercedesre?
Hatással voltak rám már tizenévesen is, és amikor 30 évvel később a sors kegyesen megadta, hogy megtapasztaljak hasonló fájdalmakat, Tolsztojhoz,  Puskinhoz, Dumas-hoz, és a többiekhez menekültem. 

Fiatalon,  még Ady, "héja nászát  "a vad szirttetőn, a "fehér csöndben", és "a megszépítő messzeségét" , Pilinszky Trapézát,  Szabó Lőrinc szelíd őrjöngéseit,   József Attila verseit is  borzalommal vegyes ismeretlen vágyakkal katarzáltam. 

"Kivül-belől
leselkedő halál elől
(mint lukba megriadt egérke)

amíg hevülsz,
az asszonyhoz úgy menekülsz,
hogy óvjon karja, öle, térde.

Nemcsak a lágy,
meleg öl csal, nemcsak a vágy,
de odataszít a muszáj is -

ezért ölel
minden, ami asszonyra lel,
mig el nem fehérül a száj is.

Kettős teher
s kettős kincs, hogy szeretni kell.
Ki szeret s párra nem találhat,

oly hontalan,
mint amilyen gyámoltalan
a szükségét végző vadállat."

Őket is , és még sokakat,  hónapok, évek alatt,  de évtizedekkel később sírva, fuldokolva  értettem meg, és azt is"tudom" már, hogy "nincs bocsánat".  
Viselnünk kell a menny-pokol bélyegét büszkén, mosolyogva, mert az,  hogy ez megadatott, kiváltság.  

Talán ezért érzem,  az életrajzok, levelezések, naplók, a versek, írások olvasgatása, zenehallgatás, képek nézegetése  közben , hogy "Ó, hát ez én vagyok, rólam, vagy nekem szól, vagy egyszerűen, azt, hogy ez az , ami hiányzik még az életemből. 
Egy ilyen katarzis, gyakran kárpótol , reményt,  ad, célt tűz elém,  vagy éppen felkészít, a legközelebbi liezonra, hogy visszakanyarodjak ide, Eropolisra, és oda, hogy miért is vagyunk itt. 

Meggyőződésem, hogy szexuális identitásunk, esetleges "bűnösnek" gondolt, érzett vágyaink , és azok  a mások számára nem elfogadott módon történő  megélésének megértésében, elfogadásában is hatalmas szerepet játszanak a klasszikusok, és a művészek, hiszen részben ismerjük életüket, sorsukat is. 
Mialatt őket olvassuk, és kutatjuk a miérteket,  megtaláljuk a választ hogyan-jaink egy részére.  És arra is , hogy hogyan ne tegyünk.

De ez nem elég. Szükségünk van a hasonló értékrenddel bíró, hús-vér partnerekre,  akik őszintén közelítenek, akiket érdekel a soraink mögötti ember, és megért.

Néha nincs elég terünk a hivatás, a család, a barátok mellett, és szerencsések vagyunk, amikor idetéved valaki, akivel beszélgethetünk arról, amit a hozzánk közel állók nem értenek meg, vagy  titkolunk, vagy egyszerűen nem áll módunkban elmondani éppen senkinek.  

Milliónyi kételyem közül, néhányra adott már választ, ilyen beszélgetés, de szunnyad még bennem rengeteg , és gyakorta merülnek fel újabbak is.

 !link:https://www.youtube.com/watch?v=RCct_tSQ8WY 

9 hozzászólás |

[1-11]


A blog RSS feedje.


hirdetés










A felhasználói élmény biztosításához Eropolis cookie-kat használ. Tudj meg többet.     Rendben, elfogadom.